Korábban (az internet és a web2.0 megjelenése előtt) a médiumok egyfajta közvetítő szerepet töltöttek be a fogyasztók és a vállalatok között. A hagyományos kommunikációs modell szerint az adó üzeneteket közvetít a vevők felé, különböző csatornákon, egy meghatározott kontextusban. A kommunikáció iránya megváltozott, hiszen ma már adott a visszacsatolás lehetősége. Azonban nem ez a legnagyobb változás.
2012 a politikai témájú internetes mémek éve lesz. Legalábbis erre következtethetünk a közhangulatból (amelynek hátterére most nem is térnék ki, van elég megmondó blog, amelyik ilyen kérdésekkel foglalkozik), na meg abból, ahogy mindez utat tör magának a közösségi médiában. Noha még csak az esztendő első hetének derekán járunk, máris felütötte a fejét két mém, amelyek futótűzként, szinte órákon belül terjedtek szét az online szférában.
Két figyelemreméltó könyvet is kaptam karácsonyra, az egyiket én magam (hát igen ), a másikat viszont édesapám vette le a könyvesbolt polcáról kiváló érzékkel. Nagyjából ismeri tudományos érdeklődésem főbb területeit, de még így is meglepődtem, hogy ennyire sikerült beletrafálnia az ajándékával, ráadásul egy olyan kiadvánnyal, amit még nem olvastam.
Amikor web2.0-es kampányba kezdünk egy ügyfelünkkel, akkor az első kérdések egyike, amit tisztázni szoktunk, az a várható eredmények igazolására alkalmas teljesítménymutatók, ún. KPI-ok. Korábban a Facebook esetén például a rajongók száma volt a legfontosabb mérőszám, ma már a felhasználói aktivitásra trendi fókuszálni. Alapvetően ezen adatok kombinációjából indult ki a Fészbuker.hu is, amely összeállította 2011 legnépszerűbb oldalainak listáját. Az eredmények szerint a legmenőbb kampányoknak ma Magyarországon a közösségi oldal saját felhasználói feltételeit nem túlságosan komolyan vévő okleveles kvízjátékok és egyéb, rajongókat gyűjtő vírusos módszerek bizonyulnak.
Az elmúlt napokban a Facebookon keringő felhívás hatására (l. kép alább) érdekes kísérletbe kezdett a Nyugat.hu: Egy, a Facebookon valóban terjedő pedofilüldöző üzenet kapcsán azt vizsgálta, hogy mennyi idő és erőfeszítés kell ahhoz, hogy valaki jóhírét komolyan aláássuk a web2.0 szférában egy kreált profillal és az illető valódi nevére alapozott „Kapjuk el a pedofilt!” kampánnyal.
Ha az ember hozzánő a laptopjához egész nap, és munkájához szinte minden információt az interneten szerez be, akkor hajlamossá válik arra, hogy a hobbijához kapcsolódóan is egyre inkább online tájékozódjon. Az elmúlt évek egyik legnagyobb trendjének eredménye az a temérdek ‘tutorial’, ‘DIY’ (Do It Yourself) vagy ‘How to…’ videó, amelyek elárasztották a világhálót, és amelyekre ma már komplett iparágak épülnek. Egy meghatározott időpontban (webcast) vagy bármikor (on demand video) elérhető oktató anyagokról van szó. Ezeknek a tartalmaknak a többsége ingyenes, de természetesen fizetős változatokkal is találkozhatunk.
2008-ban Barack Obama az első olyan amerikai elnökként írta be magát a politikai kommunikáció történelemkönyvébe, akinek a választási kampánya kimondottan a digitális közösségekre épített. A hagyományos média formális tájékoztatása helyett online hírkiszivárogtatás, sajtóközlemények helyett YouTube videók és SMS üzenetek, tradicionális aktivisták helyett online „Obamamánia”-terjesztők alkották a kampány gerincét. Sőt, a stáb felismerve a virtuális tömegek erejét, az amerikai rendszerre oly jellemző pénzgyűjtést is a kibertérben oldotta meg. Ennek megfelelően Obama nem a nagyvállalatok tőkeerejére, hanem több százezer állampolgár mikro-támogatására építhetett. A stratégia finoman szólva is sikeresnek bizonyult, hiszen közel háromnegyed milliárd dollár gyűlt össze ily módon, aminek majdnem 90%-t egyéni befizetések adták.
Amikor a versenyszektorból belecsöppentem a hazai akadémiai szférába hamar észre kellett vennem, hogy sok tekintetben bizony paradigmaváltásra lesz szükségem, hogy megértsem a folyamatokat és az ok-okozati viszonyokat. Nemcsak új szabályokat kellett megtanulnom, de egy új logikát elsajátítanom, hogy kicsit is el tudjak igazodni. Ebben a világban alapelveiben működnek máshogy a dolgok, ami egy külső szemlélő számára meglehetősen furcsa megoldásokat szül.
Kezdjük a hetet egy habkönnyű témával! A hétvégén új közösségi médiás rekord született: A zeneipar legsikeresebb és legtehetségesebb üdvöskéje, aki a Forbes szerint befolyásosabb nő, mint az ausztrál vagy az argentin elnök, a Yahoo, a Xerox, az Oracle vagy a Dupont cégvezetői, a Fortune szerint pedig egyenesen a leghatalmasabb celeb Oprah Winfrey-t is lekörözve, a közösségi média történelemkönyvébe is beírta magát.
Érdekes felfedezést tettem ma. Teljesen véletlenül akadtam bele a Wikipédia „Vállalati felelősségvállalás” szócikkébe, amely mellett egyszerűen nem tudtam szó nélkül elmenni. Azon túl, hogy az angol CSR szemelvényhez képest meglehetősen csenevész, a magyar változat finoman szólva is furcsa, szakmailag minimum megkérdőjelezhető. Megütköztem a trehány meghatározáson már csak azért is, mert egy sokat használt alapfogalomról van szó.